Telekom Veszprém

Handball Academy

Naptár

Betöltése

    | Útinapló | Brcko, Bosznia-Hercegovina - 2019.12.19-22 | I.nap

    2019. December 20.
    3 month(s) ago
    Szinte hagyomány, hogy karácsony előtt 2 utánpótlás csapatunk Bosznia-Hercegovinába utazik, ahol egy rangos nemzetközi tornán vesz részt. Idén sem volt ez másképpen, U12-es és U14-es korosztályunk képviselteti magát a Lokomotiva Cup-on Brcko-ban.
     
    December 18-án 11 óra körül egy közös ebéd után indult útnak a 40 fős veszprémi különítmény, Velky Mihály és Károlyfi Viktor tanítványai vidáman szálltak be a kisbuszokba, hogy aztán egy 5 órás út után megérkezzenek a boszniai torna helyszínére.  
     
    A szállások elfoglalása után egy gyors vacsora, majd pihen következett a fiataloknak, hogy másnap megkezdjék a sikeres szereplésüket a tornán. :) 

    U12-es csapatunk délben játszott a horvát fiatalokkal. A mérkőzésen nem esett sok gól, sok volt a hiba, kicsit látszott, hogy még nem vettük fel azt a ritmust, amit Velky Mihály vezetőedző szeretett volna. 5-4-es félidő után 3 gólos, 11:8-as vereséget szenvedtünk, ami után boldogok nem lehettünk, de látszott, hogy nem ez az igazi arca a csapatnak és joggal bízhattunk a jobb folytatásban. 
     
    U14-es csapatunk időközben szintén megkezdte a szereplését, ők már magabiztosabban, jó, látványos játékkal rukkoltak elő és 6 gólos győzelemmel rajtoltak a tornán.
     
    Délután 4 óra után elérkezett az idő U12-es csapatunk számára, hogy kijavítsa az első mérkőzés hibáját, ez látszott a mérkőzés képén is, hiszen sokkal felszabultabban, jó ritmusban, csapatként játszva 9 gólos győzelemmel tették helyre az első meccs hibáját. 
     
    Késő este következett U14-es csapatunk utolsó mérkőzése, ahol egy rendkívül kiélezett, fej-fej mellett haladó mérkőzést játszottunk a horvát Krka fiataljai ellen, és remek hajránknak és egy belőtt időntúli hetesnek köszönheten bravúros döntetlennel vonulhatott pihenőre a Károlyfi Viktor irányította alakulat. 
     
    Folytatás a mai napon, a nap történéseiről hamarosan beszámolunk! :)

    Hajrá fiatalok, hajrá Veszprém!

    Eredmények:

     
    2019.12.19. Brcko, Bosznia-Hercegovina
     
    U12-es korosztály:
    Telekom Veszprém 8:11  Maksimir
    Lokomotiva  11:20  Telekom Veszprém
     
     
    U14-es korosztály:
    Moslavina 19:25 Telekom Veszprém 
    Krka 14:14 Telekom Veszprém


     

    Contact

    Postal address:
    8200 Veszprém, Tüzér str. 42.

    E-mail:
    info@keziakademia.hu

    Our distinguished partner

    Our Featured Partners