Telekom Veszprém

Kézilabda Akadémia

Naptár

Betöltése

    | Mérkőzés után | Kiélezett mérkőzésen győzelem, megszerezte első pontjait a Telekom U21!

    2019. Szeptember 14.
    1 hónapja
    Szombaton kora délelőtt a Telekom Veszprém U21 is elkezdte a bajnoki menetelést, hazai pályán fogadtuk a Harsányi Gergely - Iváncsik Tamás duóval felálló Tatai AC csapatát. 

    A mérkőzés érdekessége, hogy első tétmérkőzésüket játszották az új szerzemények, a Barcelonából igazolt balátlövő Bodor Márk (Aki nemrég játszotta első NB I-es felnőtt mérkőzését), a zentai születésű jobbátlövő Ilic Zoran, aki a NEKA csapatától tette át a székhelyét a királynék városába,  valamint Sisa Erhard, aki a Veszprémi KKFT csapatától köszönt el a "kisebbik" Telekomért. Valamint itt kell megemlíteni, hogy először ült az U21 kispadján Momir Ilic is. 

    A Telekom Veszprém U21 csapata a Palasics-Hornyák-Ilic-Melnyicsuk-Bodor-Sisa-Szűcs felállással rohamozta a tatai falat és fejezte be szép akciógólokkal a támadásainkat. A védekezés az első 5-10 percben egyik fél számára sem állt össze, cserébe nagy rohanást, gyors gólokat láthatott a kilátogató közönség. 
    A 16.percben vette át a vezetést a hazai alakulat, ekkor Szuharev Lev eresztett el egy hatalmas gólt a kapu jobb oldalába. Felváltva estek a gólok, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A féidő végére egalizáltak a Gulyás-Ilic duo által dirigált bakonyi fiatalok, majd a vezetést is átvették, 15:14-re mehettek pihenőre a felek. 

    A második félidőben ellépett a hazai gárda, 3-4-5 góllal is vezettünk, ám a Tata nem adta fel, és a 45.percben már csak 2 gól volt az előny. Sőt, pár perccel később már egalizáltak, 22:22. Ekkor megrázta magát a kapuban Palasics Kristóf aki zsinórban 3 fontos labdát védett, így nem vezettek a vendégek.
    A 7 gólos Hornyák Bence fontos pillanatban szerzett labdát, ismét 2 ide és ezt az előnyt már adtuk le, 26:24 a vége, küzdelmes, szoros mérkőzésen 2 ponttal a zsebben hagytuk el a parkettet. 


    2019.09.14. szombat
    NB I/B felnőtt-Nyugat végeredmény:


    Telekom Veszprém 26:24 Tatai AC (15:14)
     
    Telekom Veszprém: Palasics,Kósa (kapusok), Kovács 1, Bakos 1, Szrnka 1, Dörnyei, Csányi, Gombai, Hornyák 7, Melnyicsuk 4, Szuharev 2, Sisa 1, Szűcs 1, Dobi, Ilic 5, Bodor 3,
    Vezetőedző: Gulyás Péter, 
    Másodedző: Momir Ilic
    Stáb tagjai voltak még: Kapás Gergő, Dr. Szenkovits Péter
     
    Tatai AC legjobb góllövői: Schekk 6, Tass 5, Iváncsik 4.
     
    Eredmény alakulása: 10.perc 4:6, 20,perc: 9:11, 30.perc: 15:14, 40.perc: 20:17  50.perc: 22:22  59.perc: 25:24


    Edzői értékelés:
     
    "Sokat fejlődött a csapat az elmúlt pár hétben! Nagyszerű munkát végeznek nap mint nap, vannak dolgok amik jól mennek, vannak amik kevésbé de azért vagyunk, hogy minden játékosból a legjobbat hozzuk ki. Az út elején vagyunk, a bajnokság első mérkőzése mindig fontos. Ma örülünk, holnaptól már a a következő feladatnak állunk neki. Csapatként kell együtt dolgoznunk és az idény végén elérhetjük céljainkat. Gratulálok a játékosoknak, akkor sem estek kétségbe, amikor nagy előnyről egalizáltak a vendégek." - mondta a mérkőzés után boldogan Momir Ilic
     


    Hajrá Veszprém!
     
     
     

    Kapcsolat

    Postacím:
    8200 Veszprém, Tüzér u. 42.

    E-mail:
    info@keziakademia.hu

    Névadó partnerünk

    Kiemelt Partnereink